|
|
|
|
Megkésve bár, de ettől még őszintén boldog születésnapot kívánok Sassának.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Oshie-nak tényleg volt néhány klasszis megmozdulása, ami kiemelte a csapatból, illetve Berglund is néha mutatott olyan korongbevitelt, amit csak a legnagyobbaktól láthatunk. Ez a jövőt illetően jót jelent. és a jövő szempontjából nem is bánom, hogy az Ottawa ellen pont nélkül maradtunk. Nagyon jó lenne az elejéről draftolni, ezért úgy is mondhatjuk a Sens elleni meccs egy -4 pontos meccs volt. Ha szerencsénk lesz, a 28. helyet megszerezhetjük, ami lottery-re jogosító hely, (Az utolsó 4 hely az.) de és még akkor is nagyon jót húzhatunk, ha nem nekünk jut az 1/1. Úgy érzem a draftból Tavares és a svéd Hedman kiemelkedik, de a 3-6 közötti helyeken is nagyon nagyon jó játékosokhoz lehet jutni. Jóval erősebb ez a draft, mint a tavalyi. Ahogy nézegettem, szerintem Pietro az idén csak nehezen jutna az első 10-be, sőt talán Hedman is jobb képességű, mint anno EJ volt.
Írjunk gyorsan alá McDonald-dal, cseréljük el Tkachuk-ot egy 2. soros védőre, és a nézzük meg, hogy a most bizonyító AHL különítményből (Wincsi, Crombeen, Woywitka, Strachan, Stastny) + Steen és McClement) kiket lehet elcserélni egy minőségi emberért, vagy egy jó pickért.
De nagy szerencséje a csapatnak, hogy nem én ülök a vezetői székben.
Ma nagy valószínűséggel kikapunk a Flyers-től. Az atdhe adja a mérkőzést, én nézni fogom.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Volt szerencsém a meccshez, de elég ócska volt...
Az a borzasztó igazából, hogy mi rosszak voltunk, de az OTT még rosszabb. :P
És egyébként az elképesztő szerintem, hogy Mason-nek szinte képtelenek vagyunk meccseket nyerni, holott rendre megadja rá a lehetőséget.
|
| |
|
|
|
|
Basszus ... több volt ebben a meccsben. Mason a meccs embere
A helyzeteket be kell ütni, az emberelőnyök pedig ... ismét hagytak kívánni valót magu után, 0 lövés/2 előny, gáz,főleg, hogy még gólt is kaptunk az egyikből.
Majd vasárnap, a Flayers ellen lehet javítani.
|
| |
|
|
Válasz sassa hozzászólására (#2796) |
|
|
|
|
|
|
|
Oshie "felébresztette" a csapatot, kár, hogy most lett reklám szünet.
A sport tv is adja a meccset.
|
| |
|
|
Válasz hcgabi77 hozzászólására (#2795) |
|
|
|
|
|
|
|
Meleg lesz még az utcsó harmad eleje, az 5 a 3 miatt...
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
| Sracok ti hol nezitek a meccset?
Az elso harmadot az atdhe-n neztem de a szunet ota nem mukodik |
|
Nekem megy.
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
Válasz longbow hozzászólására (#2793) |
|
|
|
|
|
|
|
Sracok ti hol nezitek a meccset?
Az elso harmadot az atdhe-n neztem de a szunet ota nem mukodik
|
| |
|
|
|
|
A Toews tanonc miatt néztem az első harmadot, hát...maradjunk annyiban, hogy lett
volna még mit ellesnie a mestertől :)
Viszont, az ottawai gól többszörösen is Perroné volt.
|
| |
|
|
|
|
Jómagam Wincsit láttam!
Egy kicsit az első harmadról: rengeteg korongot eladunk (főleg a saját harmadban), megköszönhetjük Mason-nek ill. a Sens támadóinak, hogy még nem vezetnek!
Jackman óriási passzt adott, kár hogy nem lett gól belőle...
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
| Most akkor Boyes vagy Wincsi? :) Megmondom őszintén én nem láttam mert tanulok, de a kommentátorok Boyest mondták és egyből be is raktam, de Gabi és az espn is Wincsit mondja...
De a lényeg hogy egyenlitettünk! |
|
Én meg a TV-s közvetítést kerestem, de maradok a net-esen % végre hazai kommentár
Most már Wincsinek "adják".
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2789) |
|
|
|
|
|
|
|
Most akkor Boyes vagy Wincsi? :) Megmondom őszintén én nem láttam mert tanulok, de a kommentátorok Boyest mondták és egyből be is raktam, de Gabi és az espn is Wincsit mondja...
De a lényeg hogy egyenlitettünk!
|
| |
|
|
|
|
Boyes
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2786) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez már szebb volt!!! Wincsi 1-1
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
Megint ez a töketlen, belesz@ró játék emberelőnyben a kapunk előtt, most Perron volt könnyelmű... Erről is le kéne szokni, de sajnos tényleg nem az első ilyesmi dolog idén.
|
| |
|
|
Válasz hcgabi77 hozzászólására (#2783) |
|
|
|
|
|
|
|
'reggelt !
Ez nem kellett volna; mondjuk a kiállítás - sztem- köszönhető a hazai pályának. Mi megúsztunkk egy emberhátrányt , egy hasonlót nem fújtak be.
Jó pörgős meccs.
Let's go Blues
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2782) |
|
|
|
|
|
|
|
Elég rosszul jöttünk ki ebből az emberelőnyből! Fisher hátrányból betalált...
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
Ha minden igaz, a Sport2 élőben közvetíti ma a meccsünket. Már csak az a kérdés, hogy hogyan tudok majd felkelni... :P
|
| |
|
|
|
|
Biztos valami hamburgeres fogadással motiválták a többiek
|
| |
|
|
Válasz hcgabi77 hozzászólására (#2780) |
|
|
|
|
|
|
|
Tkachuk-é az első gól a gálán!!!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
A mi fiaink közül Berglund 2+1-el, míg Perron 1 assziszttal zárta a YoungStars meccset!!!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
De voltak, majd nézd meg, nem is egyszer! (Sőt egyszer az egyikük védekezett a másikon a sarokban)
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2777) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem is voltak egyszerre jégen...
Lehet az edzők tényleg féltek attól, hogy összeverekednek.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2776) |
|
|
|
|
|
|
|
Hehe, na erre kiváncsi leszek, és egyébként eszembe is jut róla egy októberi videó:
http://videos.stltoday.com/p/video?id=2238438
Bár itt a végén Oshie vs. Berglund "fight" van :)
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2774) |
|
|
|
|
|
|
|
“I also told him he has to drop his gloves. I don’t think he’s ever fought and I never fight, so we might fight,” Perron joked. “If he wants to go, I told him we could go.”
“I think we’re going to drop the gloves in the neutral zone,” Berglund added.
:)))
|
| |
|
|
|
|
Meggyőztél, igazad van , Neked is Al !
Csak hát az évkönyvekben mennyire "csúnyán" mutat egy gyenge stat. Bár az utóbbi években már hozzászokhattunk.
Ha már többet kellene veszíteni, azért a csoport ellenfeleket le kellene győzni, abból ne engedjünk.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2770) |
|
|
|
|
|
|
|
OFF:
Ricco!
Üzenet ment a floorball topicba!!
ON
|
| |
|
|
|
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Nagyjából én is így gondolom, ezért nem különösebben szokott fájni az esetleges vereség. Szerintem a csapat már bizonyított, hogy van tartása. Talán a stábban körvonalazódott, hogy kikre lehet számítani. A sérüléseknek "hála", több jégidőt kaptak olyan játékosok mint Oshie vagy Polak. Szóval az egész szezont én pozitivnak értékelem, függetlenül az elért eredménytől. Ezért mondjuk egy Tavaresnek én is örülnék, s ha ennek az esélye csak azon múlik, hogy 8 győzelemmel kevesebbet szerzünk, akkor hát veszítsünk jó játékkal.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2770) |
|
|
|
|
|
|
|
Világos, meg persze én se sirok ha nyerünk (legalábbis bánatomban még nem sirtam győzelem miatt) csak figyelembe véve hogy a sok sérülés miatt eleve esélytelen már idén a PO, továbbá a srácok akkor is összeérnek, ha 10, 20 vagy mondjuk 30 ponttal maradunk le a PO-ról, akkor jobb nem a két szék közé esni. Mert ugye ezáltal tök mindegy hogy hol végzünk, viszont csapatépités szempontjából nem mindegy, hogy mondjuk egy lottery-s helyről, tegyük fel azt megnyerve jövőre a lehető legjobb játékost tudjuk kihúzni. Persze a draft sem életbiztositás, igen, de jelen állapotban szerintem jobb út. Persze én értem azt hogy mondjuk plusz x győzelem év végén mennyivel jobbat tehet a lelkeknek, de viszont idén annyira sok a sérültünk, hogy ez a csapat szintű érési folyamat kicsit más dimenzióba került e miatt szerintem.
Szóval én nem magunk ellen drukkolok, meg nem azt várom hogy szándékosan kapjunk ki folyamatosan, csak a jövő szempontjából szerintem hasznosabb egy jó top5 pick, mint egy 10. körüli ahol viszont 8 meccsel többet nyert a csapat mint az előző verzióban.
|
| |
|
|
Válasz sassa hozzászólására (#2768) |
|
|
|
|
|
|
|
Mi meg szépen sunnyogunk lefelé...
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2764) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszont ezzel a sok győzelemmel kikerültünk a top5 pick helyéről, ejnye! |
|
A szurkolónak semmi sem jó
Viccet félre téve azért, jobb ez így. Nyerjen minél több meccset a csapat, érjenek még jobban össze, és akkor a jövő szezonban már - talán- tényleg reménykedhetünk a PlayOffban.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2764) |
|
|
|
|
|
Válasz hcgabi77 hozzászólására (#2763) |
|
|
|
|
|
|
|
http://www.stltoday.com/stltoday/sports/stories.nsf/blues/story/BADF97B575DF19A5862575460013BDE7?OpenDocument
Remélem tényleg nem olyan komoly...
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2764) |
|
|
|
|
|
|
|
Én is elaludtam, utolsó harmad előtt, de valamiért meg voltam győző hogy fordit majd a Hawks, de mégsem :) Idén elég jól megy ellenük eddig.
Viszont ezzel a sok győzelemmel kikerültünk a top5 pick helyéről, ejnye!
|
| |
|
|
Válasz sassa hozzászólására (#2761) |
|
|
|
|
|
|
|
Bravó Mason, bravó Csapat!!!
Megint csak az összefoglalót láttam, de úgy néz ki kezd bejönni ez a "terápia": a legutóbbi 3 meccs amit nem láttam: Chicago, Boston, Colorado mind győzelem!!!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
Szép volt fiúk . Mason 2-dik SO-ja, a meccs embere ... kell ennél több ? Jó meccs volt (legalábbis, amit láttam belőle), igazi csoport meccs.
És persze most jön a szünet.
|
| |
|
|
Válasz sassa hozzászólására (#2761) |
|
|
|
|
|
|
|
A szünetben elaludtam ( ), így lemaradtam a gólról.
Az első haarmad hajtós hokit hozott, felszívták magukat a fiúk.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#2760) |
|
|
|
|